Interjú Bergovecz Lászlóval, a Fészek Részek termékfilozófusával

Bergóval Pataki Dávid PdSign formatervező studiójában találkozunk, ahol kellemes faillat van és Nudli, a szaporítóktól mentett, süket kutya horkolása közepette kezdünk el beszélgetni.

(note: Nudli Pataki Dávid társállata)

 

VeganOrigo: Mikor lettél vegán? Miért? Mi volt mögötte a motiváció?

Bergovecz László: Erről nemrég született egy hosszabb cikk, így megpróbálom máshonnan megközelíteni, például, hogy „Mikor nem lettem vegán?” Ezt fogom elmondani. :)

Gyerekként én is nagyon szerettem az állatokat. Elég jól tudtam rajzolni, ami köszönhető a nagybátyámnak, aki ugyan nem vegán, ezzel együtt az egyik legintelligensebb ember, akit ismerek, és ez egy összeférhetetlenség a fejemben. Mindent ért, és képes akár nevetséget is csinálni ebből, pedig az értékrendem, ami kialakult, az legfőképpen neki köszönhető. Volt gyerekkoromban egy népszerű könyv: A természet képekben, amiből én a legtöbb állati illusztrációt lerajzoltam. Én tényleg nagyon szerettem az állatokat, attól függetlenül, hogy nem találkoztam igaziból tigrissel, de mégis mélyen tudtam érezni irántuk.

A nagybátyám grafikusművész. Mivel én is mindig szerettem dolgokat csinálni, akik felületesen ismernek, azok művészléleknek hívnak a mai napig. A magatartásom és az időérzékem nagyon jellemző arra a sztereotípiára, amit a művészekről szoktak gondolni az emberek, de a mindennapi tevékenységekben nem tartom magam annak.

V: Mi a művész szerinted?

L: A művész az, aki valamilyen absztrakcióval hangot ad a véleményének. Az absztrakció egy fontos dolog a művész körberajzolásakor, alkotásaiban egy önálló nyelvezettel képez csatornát, hogy az adott korszak párlata lecsapódhasson az alkotásban. A művész egy szócső mindabban, ami a legfrissebb híre a civilizációnak.

Amikor még gyerekként nem tudtam magamat tisztán szavakkal kifejezni, a nagybátyám már akkor is kezdeményezett velem beszélgetést, vagy valamilyen kommunikációt. Azokat az eszközöket használta, amiket jól ismert, például a ceruzát vagy a csőtollat. Azzal rajzolgattunk és elég jó rutinom lett. Mire odakerültünk, hogy mások pont, pont vesszőcskét rajzoltak, addigra én már huszárt rajzoltam lovon, vártetőn. Elterjedt, hogy jól rajzolok, amit én elhittem, és többet gyakoroltam, így mindig megmaradt ez az előnyöm a többiekhez képest.

Az nem úgy van, hogy valaki úgy születik, hogy jól rajzol vagy sem, hanem, hogy foglalkozik-e vele, vagy sem. Jókor éri-e dicséret, és mindig megpróbál megfelelni a dicséretnek, vagy nem. Biztos van valamennyi szintű érzék, mivel a rajzolás egy dekódolási folyamat, ahogyan látsz valamit. A látás is egy furcsa dolog, mert belül történik, ahova nem világít be semmi. Miután leképezed a valóságot és elektromos jeleket küldesz az agyadnak és azt gondolod, hogy látod. A dekódolás is a folyamat része, és az átírása a valóságnak (gondolat, érzés, vagy keresése mindennek) hogy valamin keresztül kifejezed magad, legyen ez most a ceruza. Az egy darab szén, ami fába van foglalva, és papírra nyomod, ami ugye szintén fa. Van ez a sík fa, és ez a henger alakú fa benne a szénnel, ami szintén fa. Amikor az egyiket a másikra rápréseled, akkor annak nyoma marad.

Soha nem mondja senki, amikor megszületik, hogy itt van ez a fa fával és rányomom egy másik fára és ezt én tudtam, hogy kell… Ez egy tanulási folyamat. Ez is gyakorlás kérdése. A tehetség inkább abban nyilvánul meg, hogy valaki időt szán egy adott dologra és azt gyakorolja, rutinja lesz és módszerei.

Visszakanyarodva az elejére, amikor elkezdtem rajzolni. Szóval ekkor még stílusosan a tojáshéj a fenekemen volt és nem gondolkodtam összetetten a világról az étel csak étel volt, a nagyok tudni vélték mi a helyes mi nem az. Helyettem hozták a döntéseket. Egyik vasárnap tyúkhúslevest ettünk egy világvégi kis faluban, és a tyúknak a különböző részei voltak a levesben. A nagybátyám direkt kérte a mamámat, hogy legyen benne fej. Egy ideig ez nem is esett le. Mivel a nagybátyám már akkor is a példaképem volt, így én is azt akartam, amit ő kért. Itt vált furcsává a dolog, mivel ittam minden szavát, és evés közben anatómiai magyarázatokkal kiegészített boncolást végzett a tányérjában és ette meg ezeket a részeket. Én is csináltam utána, a szemeket forgattuk ki, a koponyaszelvényeit szedtük szét, az agyát vizsgáltuk. Akkor éreztem, hogy itt valami nagyon fura, és máig emlékszem, ahogy felfogtam, hogy hatalmamban áll nem kérni mindezt a tányérba, de a benne rejlő kaland miatt elkezdtem tudatosan szeretni én is ezeket a részeket. Egyben tökéletesen értettem, hogy ez kicsit gáz, meg hogy ezek a részek elég jól kivehetően egy állat szervei. Így lettem akkor tudatosan állatot evő.

Aki vegán, nem arról dönt, hogy milyen recept szerint étkezik, hanem arról dönt, hogy mi az, amit nem akar, hogy megtörténjen más élőlényekkel; és felfogja, hogy vannak más élőlények is, akiknek ez kellemetlen vagy akár halálos. A halálos végkimenetel persze nem mindig látszik, például nem mindig egyértelmű, hogy mi van a például nagymama tojásával.

„Ők nem ölik meg a csirkét, miután már nem tojik”- pedig, de. Megölik. Meg kinek kell pont ugyanannyi kakas, mint tojó?! De mondjuk, hogy nem ölik meg, és azt mondhatjuk, hogy tök jó élete van a csirkének, ahogy a Belga számban is megénekelték korunk muzsikásai, hogy a nagymama együtt él a kakassal, aki búzadarát repetázik. Már Petőfi is megírta, hogy Anyám tyúkja. A nagymama azt csinálja, amiről azt gondolja, hogy jó a tyúknak, de ha cserélnünk kellene a tyúkkal, akkor azonnal egyértelmű lenne; vagy ha a kedvenc állatainknak kellene cserélni a tyúkkal, akkor azonnal tudnánk, hogy az nem a legjobb a tyúknak. Nyilván a probléma az élőlény kisajátításában rejlik. Amint az adott érző élőlény a potenciálját nem önmagáért, hanem egy külső fél örömére teljesíti ki. Na, ez történt, amikor mi, az emberiség, addig torzítottuk az állatot, hogy a puszta léte is fokozott kellemetlenség az egykoron pompás dzsungel madarának. Szóval, ha az anyám tyúkjának a szeme nem a levesbe végzi, akkor sem oké, ha ő csak tojogat és mi meg csak elveszegetjük ezt a kis kincset, mert amíg ez az elvárás egy tyúkkal szemben addig az elvárást legkielégítőbbet fogja a nagymama választani, hogy ingó-bingó szárnyai alávegye és szerinte a legjobbat adja ennek a hasznot hozó kis lénynek.

17 éves koromban a Moszkva tér felé jártam és éreztem, hogy valaki nagyon néz. Megállt egy teherautó, ami egy csomó malacot szállított. Az egyik malac nézett rám (az akkori frissen ébredő férfi énem azt remélte, hogy valami csaj bámulja, de nem), és benéztem a fadeszkák között, és rám nézett egy szempár. 10 vagy 15 méterre álltam, de valahogy tök közel kerültünk; úgy nézett rám, mint egy ijedt kutya, aki nem tudja, hogy hol van, és mi történik. Akkor eldöntöttem, hogy soha többet nem eszek húst, hogy soha többet ne haljon meg értem senki. Ezt így, a születésnapomon mondtam ki, akkor lettem nagykorú. Akkor én már kvázi vegán voltam, csak nem tudtam eleget. Akkor még olyasmi belefért, hogy jó minőségű cipőt vettem, mert azt gondoltam, hogy ezzel nagyon sokáig nem kell senkinek áldozatot hozni értem. Akkor még nem gondoltam végig, hogy az áldozat nem meghozza a döntést hogy „cipő leszek!”, na meg hogy van cipő áldozatok nélkül is. De napjainkban ez már ez nagyon könnyű.

2009 környékén a párom, Zília jelentette be, hogy vegán lesz. Azt hittem, hogy azt mondja, hogy ő furán fog táplálkozni és azért kérdez engem, mert én már eleve furán táplálkozok és így én jobban értek hozzá. Hallottam már róla, hogy vannak, akik így élnek, de mondtam neki, hogy nézzen utána a trükköknek, de ne unatkozó háziasszonyok blogjairól gyűjtsön infót. Azt akartam, hogy minél tudományosabb dolgokat olvasson, annak örültem volna, hogy tudomása legyen róla, hogy mi az a fehérje, amiről nekem akkor fogalmam sem volt.

Ekkor döbbentem rá én is, hogy vegetáriánusként miattam is sok állat meghalt, például a tejiparban, és a vegánokat okolom, hogy nem mondták ezt el nekem korábban :) Én akkor még azt hittem, hogy én jót teszek azzal a tehénnek, hogy nem robban szét a tőgye. Aztán nyilvánvalóvá vált, hogy nem hogy nem robban szét, hanem eleve mi egy olyan életet erőszakoltunk rájuk is a szelekciónkkal, ami nagyon természetellenes. Nem természetes hijack-elni egy másik anyát. Értem, hogy miért történt, de mára már ideje múlt.

V: Vannak olyan könyvek vagy filmek, amiket ajánlanál, ha valakit érdekel a téma?

L: Johnatan Safran Foer: Állatok a tányéromon. Rossz konklúzióra ugrik a végén, de elég jól bemutatja, hogy mi motiválja őt (táplálkozás, “testem kert”, meg a gyermekembe akármit nem tolok), az etikai vonal hiába kerül szóba a könyvben, rá nem nagyon hatott, rám viszont igen.

Azt is nehezen értem meg, hogy valaki bizonyos ételek miatt nem tud vegánná válni, de azt már kevéssé, hogy miért jó például olyan szemfestéket használni, amit állatokon teszteltek, ha millió más kísérletmentes opció is van, amik nem hagynak hátra megvakult kutyákat, hörcsögöket és angórákat. Megérteni megértem, de elfogadni nem tudom és mindig szóvá is teszem. A vegán terméket levenni a polcról ugyannyi energia és mindenben hozzák az állatokon tesztelt termékek tulajdonságait. Kicsit még idegesítő is lehetek hosszú távon. Kicsit még remélem is, hogy az vagyok :)

Sokan vélekednek úgy, hogy amíg nem látják, mi van mögötte, addig rendben van ez így. Szóval igyekszem megmutatni időről időre, csak hogy kontextusba tegyem az aggodalmaimat.

Gyertek aktivistáskodni!

V: Hol aktivistáskodsz?

L: Mindenhol. Anonymus for the Voiceless például, Earthlings Experience megmozdulások. (Korpádi Péterrel, az AV és EE egyik szervezőjével készült interjú itt olvasható)

V: Mivel foglalkozik a MAVEG?

L: A MAVEG egy olyan egyesület, amit az hívott létre, hogy Dóra barátom és Andris barátom elkezdtek ötletelni, hogy mi az, ami nincs a magyar vegán mozgalomnak és kell. Berántottak a beszélgetésbe viszonylag korán. Ismertük több vegán problémáját, ismertünk például szülőket, akiknek a gyereke volt nehéz helyzetben, vagy egyéb közétkeztetési kérdések, stb. álltak fenn.  Elkezdtünk minél több hasonló gondolkodású embert magunk köré építeni, és egyszer csak szinte magától létrejött az egyesület. Melynek egyik feladata az érdekvédelem, és hogy egyáltalán legyen egy, az emberekre, a társadalomra fokuszáló szervezet, ami hangot ad megfelelő lendülettel mindannak, amire mi, vegánok figyelünk; és mások meg félresöprik egy-egy beidegződött kifejezéssel, pedig a szakadék nem is akkora, mint elsőre gondolják az emberek. Néha pedig bizonyos információs csatornák félrecsúszott kijelentéseit helyreigazítani.

Néhány napja az egyik rádióállomás elkezdte osztani a vegánokat. Nem lenne ezzel semmi gond, mert van egy csomó dolog, ami karikatúrára érett, és ez kell is. Csináljunk viccet abból, ami ciki, vagy fárasztó. Jobbá válik a világ, ha rámutatunk arra, ami hülyeség. Segít feldolgozni a drámát. Ők viszont ezen túlmentek, és a MAVEG úgy gondolta, hogy lépjen fel ez ellen. Diána, a Crueltyfree Vegán Beauty bloggere nagy lendülettel megfogalmazott egy nyílt levelet a MAVEG nevében. Eleinte csak én koszolgattam benne, aztán kettőt pislantottam és nekiugrott a kommunikációs csoport és igyekezett valami feszkómentesebb verziót faragni belőle, s bár ez a lány már az elején is alapos volt, inkább csak az volt  acél, hogy nehezebben lehessen beleakadni. Gondoltuk, hogy megmondjuk, hogy egy széles körben hallgatott rádiónak felelőssége is van, nemcsak reklámideje.

Érzésem szerint kb. 10 000 vegán van ma Magyarországon, az egyik legnagyobb közösségi csoportban is több, mint tízen-ötezren vagyunk, a trollokkal együtt. Amúgy minden troll welcome! Nem tudják, de ők nagyon szeretve vannak, mert hiába ötvenmilliómodszorra csinálnak viccet valamiből, ami bizonyos szempontból bosszantó is lehetne, de azt lehet tudni, hogy ott valami belső konfliktus van. Ott valami motoszkál abban az emberben. Mindaddig, amíg üti a vasat, addig másoknak megválaszol(tat) kérdéseket. Úgyhogy köszönjük trollok!

A MAVEG dolga akár az is lehet, hogy felismerje, hogy mikor kell egyesület formájában, akár jogi segítséget nyújtani. És hát az egyre növekvő vegán mozgalomnak kellenek formai keretek. Hamarosan teljesen alap lesz vegánnak lenni, ha így haladunk hamarosan nem az lesz a fura aki vegán, hanem az, aki nem. Ezt nem én mondom, hanem a trend mutatja.

V: Hogyan jött az állatok rajzolgatásából a fával való alkotás?

L: Az csak első ránézésre különbözik. ’A fával való alkotás’ az egy következmény. Formatervező vagyok, egy magára valamit adó termékfilozófus :) aki, megújuló anyagokat keres, amikor tárgyakkal formálja a szokásokat. Bár a munkám legnagyobb részét számítógép körül végzem, az első lépéseket legtöbbször azért a ceruzával papírra karmolom.

V: Mit jelent számodra a design?

L: Hahaha nehezen tanulsz, mekkora vargabetűt varrtunk a művészet körül (aminek fele az írott anyagba bele sem fért ;) – A szerk.). Na jó, ezúttal rövidebbre fogom. Az emberek nem kapcsolnak elsőre, hogy ami nem kinőtt a földből, vagy magától szilárdult sziklává, azt valaki megtervezte. Minden tárgyad, sőt nagy valószínűséggel minden, ami éppen körülvesz az valaki tervei alapján készült. A tárgyak kialakításakor volt egy elképzelése a dizájnernek, hogy milyen megoldást nyújt majd a készülő eszköze egy vélt problémára. Szóval a design egy jóslat és egy viselkedést korlátozó, illetve irányító, furcsa nyelvezetű párbeszéd a tervező és a felhasználó között.

V: Akkor erre utalgattál, amikor azt magyaráztad, hogy nem véletlenül sík és vízszintes az asztal? :)

L: Na igen az ismert dolgok amikre azt mondjuk hogy "hát tudom az az asztal" az valójában egy kipróbált kigyakorolt 'dizájn'. Csak beépült a köztudatba, lett rá szavunk, amivel elég pontosan körül tudjuk határolni a fogalmat. Mondanám, hogy még ennyire absztraktul nem beszeltem az asztalról, de ez nem igaz. :D

V: El sem hinném :) Mi motivál a munkád során? Miket tervezel?

L: Bútorokat csinálok. De a feladat sosem az, hogy legyen végre valami, ami még nem volt. Van már asztal, nem kell ezt önmagában kitalálni. A kultúránk viszont pillanatnyilag abban fejezi ki magát, hogy újabb és újabb tárgyakat vesz. Minden eszköznek üzenete van, mint egy palackba zárt gondolat. A tárgy természetesen nem ott kezdődik, amikor elkezdem a formálni, hanem azt megelőzően. Miből készül milyen forrásból érkezik. És nem addig tart, amíg használva van, hanem azt követően sokszor akár ezer évig ismételgeti a rövid kis üzenetet „F.U all”.. De nem az enyém! Szóval a kihívásom egy etikus, használatban hosszú életű tárgy megalkotása, mivel pillanatnyilag a legtöbb problémánk a vásárlásaink szűklátókörűsége vagy néha a tehetetlenségünk, mert nem elérhető egy okosabb választás. Ezt az űrt szeretném kitölteni, és hogy a termékek legyenek elérhetőek, miközben kielégítsék egy tudatos vásárló elképzeléseit. És persze a tárgy megjelenése legyen őszinte, vállalható, sőt kívánatos. Az utóbbi, ha önmagában nem lenne elég nehéz, azt gondoltam - mivel a legtartósabb fenntartható kategóriában a rétegelt lemezzel dolgozom - adott a főleg 2 dimenziós felület, amiből az alkatrészeket robot marógéppel marok körbe, DE úgy hogy a tárgy formája determinálva legyen a negatív terekben.. Szóval, képzelj el egy furcsa puzzle-t, ami kiterítve kitölti a felületet (vagy annak valami értelmezhető részét). Aztán ez a puzzle a térben újra összeállítható, és a formák értelmet nyernek, és a tárgy összeáll a térben, csavarok nélkül - hogy egy extra csavargyárral ne terheljük a tárgy miatt a környezetet. Meg ragasztó nélkül, hogy ha már ilyen jót csináltunk, akkor legyen szétszedhető és újra meg újra összeállítható. Mert minden tárgynak az életében eljön a pillanat, hogy nem kell éppen, mert kell a hely, vagy költözünk.

V: Mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?

L: Azt hiszem, hogy arra gondolsz, hogy a forma szoborszerűsége izgat-e, amit teljes pompájában a térben képvisel, vagy az hogy jól lehessen használni. Természetesen mind a kettő. Ez a kettő azért nem feszül annyira egymás ellen, mint azt gondolná az ember. De ha már dilemmát említesz, akkor kiteljesítem az esztétikát és a funkcionalitást az árral és az etikával. A kezem közül a legfontosabb szempont hogy a tárgy az etika patika mérlegét ne terhelje nagyon. Minden más ennek a szolgálatában áll. De ez olyasmi, mint a helyismeret, ha már megszoktad mi hol van, akkor nem okoz különösebb nehézséget megtalálni az utad benne.

V: Mi a Fészek Részek? Mit jelent? Miért hoztad létre? Mi a célja és küldetése?

L: A projekt egy olyan formája a fenti problémák leküzdésének, ami korszerűen reagál a kihívásokra és jelenik meg a kortárs termékek, lakberendezési tárgyak palettáján. A tárgyak, amiket felvonultat, az a fészkeinket hivatott komfortosabbá tenni. Amikor erről a dologról az első betűket papírra vetettem úgy éreztem hogy azoknak szól, akiket érdekel, hogy a tárgyaikban ne vétsünk az értékrendünknek. Azt láttam, hogy ebben a formában nem létezik ilyesmi. A mai napig nem hiszem, hogy van más, aki tudatosan vegán  bútordarabokat készít.  Nálam nem lesz méh viasz kenve a fa pórusai közé, vagy enyves a ragasztó, (mivel az nincs is) de a felületkezelő anyagok mégis természetesek és a környezetre nagyon kicsi káros hatást gyakorolnak a tárgyak akkor is, ha végül valóban elhasználódnak. Engem ezek a dolgok tényleg érdekelnek. Nem kell, hogy a vásárló törődjön ezekkel;  ha éppen tetszik neki a termék, csak azért mert menőn néz ki, vagy mert praktikusan elpakolható, az az én gondom, hogy ne pazaroljam az értékeit a világunknak, mint például a fa. A magunkfajta vegánok tudják, mert megmondták nálunk okosabb emberek, hogy azok is éreznek.. :) de ha esetleg mégsem éreznének azért az fontos, hogy hiába megújuló forrás a fa, mint alapanyag, attól még egy értékes egyed, amivel tisztelettel kell bánni. A környezetünk megóvása a mi feladatunk, a mi felelősségünk, nem másé. Még mindig szeretem azokat az állatokat, amiket gyerekként rajzoltam – még akkor is, ha már tudom, hogy hamarosan az egyetlen középső ujjamon számolgathatom a jegesmedvéket. Hiszek bennetek és azt gondolom, hogy nem vagyok egyedül, aki nem akarja elveszíteni a természet csillogását.

V: Hogyan tudod minimálisra csökkenteni a hulladékot a gyártás során?

L: Azzal a trükkel, hogy a kirakós mintájára alkotom az alkatrészeket. Aprólékos odafigyelést igényel  ez a típusa a tervezésnek.

V: Mire vagy a legbüszkébb?

L: Azokra az emberekre, akik megpróbálkoztak tervezni velem az évek során.

V: Mi inspirál?

L: Felelősség, amikor csinálni kell és a humor, amikor töltődni.

 

Fotók: Bergovecz László / Kmetykó János (Hannabi Design Stúdió) / Valuska Gábor / Tax Tamás

Riporter: Horváth Edit

 

További interjúk itt.olvashatóak. 

Karalyos Gáborral, a Vegán Hegylakóval vegánságról, receptekről, kertről, hegyről.

Antalóczy Györggyel, a Flow Specialty Coffee Bar & Bistro tulajdonosával tudatosságról, specialty kávékról, vegán ételekről és természetesen az étteremről.

Regölyi Lillával és Regölyi Péterrel, a Vegan Love és a Magic Burger tulajdonosaival beszélgettünk arról, hogyan alakítják ki a kínálatot, honnan inspirálódnak, mi az egyik fő oka a külföldi útjaiknak, hogy haladnak a Zero Waste felé és az állatvédelem fontosságáról.

Slezsák Csillával és Váry Krisztivel Ultrabalatonról, vegánságról, barátságról. Hogyan lesz egy magányos vegánból társasági lény? Hogyan készülnek fel egy akkora távra, amit még soha nem futottak le? Kinek dedikálják a futásukat?

Korpádi Péterrel vegán aktivizmusról. Mit csinál egy vegán aktivista? Mi az az Earthlings Experience? Mit jelent az Anonymous for the Voiceless? Mit csinálnak a SAVE aktivisták? Hogyan lehet csatlakozni? Hogyan lehet támogatni?

Varga Balázzsal a táplálkozás és a sportolás összefüggéseiről.

Bonifert Annával a vegán állatvédelemről. Az egyik legismertebb magyar, vegán állatvédő aktivista. Több állatvédelemről és vegánságról szóló könyv és cikk szerzője.

Egyed Brigittával a jóga és a vegánság kapcsolatáról. 

Váli Tamással vegán életmódról, növényi táplálkozásról, testépítésről, mítoszokról. Elegendő a fehérje? Mit eszik egy nap? Mennyit edz? Mit tanácsol az étrendünk összeállításánál? ...és még megannyi érdekes információ róla és a vegán testépítésről.

Juhász Máriával és Paál Bélával, a Kis Padlizsán Vegán bistro tulajdonosaival: az interjúból többek között kiderül, hogy miért volt Marcsiék hűtője tele sárgarépával; hogyan lett Béla mérnökből szakács; hogy miért feküdt ki János bácsi a palánták mellé; és milyen speciális adalékot használnak a tökfőzelékbe.

A Földlakók (vegán) iskola alapítóival a tanulócsoport koncepciójáról, és a legfrissebb fejleményekről.

Interjú Gacsó Anikóval, a MAVEG egyik alelnökével: 15 év vegetáriánusság után mi terelte a vegánság felé; milyen kihívásokkal néz szembe ma egy vegán család Magyarországon; mi a helyzet a közétkeztetésben, ha valaki növényi alapú étrenden van; milyen lépéseket tesz a MAVEG a vegán családok érdekében és hogyan lehet segíteni az egyesületet.

Fill Good csapatával Vetsey Nórival, Péntek Zolival és Vetsey Bálinttal: az interjúból többek között kiderül, hogy mit szólt a család, amikor Nóri gyerekként bejelentette, hogy vegetáriánus lesz; milyen együtt dolgozni családként; mi a sütöltöde koncepciója; mi a titka a habkönnyű pogácsáiknak; mennyire vannak hatással az Olaszországban töltött évek a kínálatra; miért szeretik a környékbeli nénik a kalácsukat és miért nem használták az idei Kerékpáros reggeli logot.

Varga István, Nyers Séffel: az interjúból többek között kiderül, hogy miért lett nyers vegán; hogyan lehet ezt Magyarországon kivitelezni; miért a Holdhoz köti a Nyers kihívást; melyik országban tart minden évben Nyers nyaralást; milyen tanfolyamokat szervez; meddig áll el az aszalt lenmag kenyér; miért kell a magvakat beáztatni fogyasztás előtt; miért fontos az enzimdús táplálkozás; mit jelent a menzareform és milyen gyermekotthont támogat Erdélyben.

Lincoln Telma énekesnővel: az interjúból többek között kiderül, hogy milyen értékrendet szeretne átadni kisfiának, Marcinak; hogyan oldotta meg az óvodai vegán étkezést; hogyan világosítja fel kisfia az óvodatársait arról, hogy mi is van a tányérjukon; mi a lényege a Földlakók Környezettudatos Suli Projektnek; miért váltott balettról éneklésre; milyen zenekarokban énekel; mekkora hatással van az életére Afrika és miért jó kisgyerekkel utazni.

Zabezsinszkij Annával, az első magyar vegán szabadulószoba tervezőjével: az interjúból kiderül, hogy mi is az a Dumbster Diving; hogyan segített Anna elindítani a vegán Túró Rudit; mi a koncepciója az általa tervezett és kivitelezett vegán szabaduló szobának; miben tudna segíteni, hogy Magyarországon is elindulhasson egy; milyen mini menhelye van; milyen főzőkurzusokat tart és milyen vegánsággal kapcsolatos pályázati lehetőségek vannak világszerte.

Gacsó Anikóval, a MAVEG egyik alelnökével arról, hogy 15 év vegetáriánusság után mi terelte a vegánság felé; milyen kihívásokkal néz szembe ma egy vegán család Magyarországon; mi a helyzet a közétkeztetésben, ha valaki növényi alapú étrenden van; milyen lépéseket tesz a MAVEG a vegán családok érdekében és hogyan lehet segíteni az egyesületet.

Nagy Mártonnal a Vegan Garden egyik alapítójával.

Szaluter Edittel, a Kertkonyha megálmodójával. Beszélgettünk a főzés szeretetéről, a Kertkonyha megszületéséről, vegán szaloncukor készítő tanfolyamról és még megannyi más dologról.

Hári Richárddal, a Vegan Tigris tulajdonosával a vegánság és a spiritualitás kapcsolatáról; a teljesértékű növényi táplálkozás testünkre gyakorolt hatásáról; a Vegan Tigris koncepciójáról és Indiáról.

 

Ha szívesen olvasol angolul interjúkat nemzetközi influencer-ekkel, akkor itt megteheted.

 

Richard Watts-szal, a Vegan SideKick alkotójával. Szinte minden vegán találkozott már a munkásságával, a legtöbbször megosztott alkotó, de kevesen tudják ki áll a rajzok mögött.

Ullenkával arról, hogyan gyógyította meg a súlyosan ekcémás kislányát a nyers vegán étrenddel.

Marlena Rozenberggel a vitorlás életmódról vegánként. Hogyan szelték át a Csendes-óceánt, mi volt a legnagyobb élménye és hogyan lehet felkészülni egy ekkora útra.

Mariia Goldschmidttel, a Tofu Family-ből, családról és fitt életmódról növényi alapokon.

Jo Fredericks-szel a vegánság és a művészet kapcsolatáról.

Seb Alex-szel, aki állatjogi aktivista, vegánságról, Anonymous of the Voiceless megmozdulásokról, és egyéb az állatokat támogató lehetőségekről.